De vajon miből készül az útonálló munkaeszköze?

- Egy keményfa ágából- mondhatnánk. Ez igaz, de mégis, mitől lesz az egyik vége bunkós?

A válasz egyszerű. Keresni kell egy barkócafát. Annak ágát tavasszal több helyen be kell metszi, megszurkálni és őszre el is készül a bunkósbot.

A sérülések helyén ugyanis kemény görcsöket, dudorokat növeszt a fa. Ettől nyeri el az eszköz a különleges formáját.

 

Ez a Magyarországon is elterjedt növény többnyire a középhegységekben dombvidékeken fordul elő. A berkenye nemzetségbe tartozik. Közép magas (15-20 méter), lombhullató, széles koronájú fafaj. Fiatalon a törzse szürkés színű sima, mely korosodásával barázdássá és barnává válik. Termése 2-3 cm. nagyságú almatermés, melynek savanykás íze van. Nyersen is fogyasztható, de a benne lévő paraszorbinsav miatt nagy mennyiségben mérgező. A XVII. századi Angliában a sör ízesítésére használták, de Európa szerte megtalálható volt a piacokon. Nyersen, szósznak, vagy befőttnek elkészítve fogyasztották. Egyes fajták terméseiből lekvárt, vagy pálinkát készítettek, a főzéssel ugyanis elpárolgott a paraszorbin.

A berkenye könnyen kereszteződik más növényfajokkal, így számtalan állandósult köztes fajok léteznek Hazánkban leginkább az említetten kívül a házi-, lisztes-, budai-, vagy madárberkenye az elterjedtebb.

Ez utóbbival a városból alig kimozduló ember is találkozhat, mivel manapság egyre gyakrabban telepítik utcákba, parkokba díszfának.

Ha valaki mégis igazi hiteles bunkósbotot szeretne, annak háta mögött kell hagyni a várost egyszer tavasszal, másodízben ősszel és mindenképpen vigyázva nehogy az erdész furkósbotjával találja szembe magát. A barkócaberkenyét 2000-ben az év fájának választották.

 

Kutakodásaim során már csak arra nem találtam választ, vajon a nógrádi vár szomszédságában található Berkenye településünk nevének eredete köthető-e a növényhez?